| |
Cégismertető
A TÁRÉRT Befektetési és Tárüzemelési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Az 1980-as években ún. "vállalati gazdasági munkaközösség" szervezett kereteiből nőtte ki
magát.
Napjainkig eltelt mintegy huszonhárom évet folytonos fejlődés jellemzi.
Kezdetben a bérraktározás meghatározó cégünk életében.
Mérföldkő volt a gazdasági rendszerváltáshoz kapcsolódóan, nemzetközi áruforgalomba
való bekapcsolódás 1988-ban.
Fokozatosan kialakítottuk annak a személyi-, tárgyi- és jogi feltételeit, hogy cégünk jelentős
nemzetközi kereskedelmi (gazdasági) kapcsolatokkal rendelkező cégek partnerévé váljon.
Külföldről behozott és vámfelügyelet alá tartozó, értékes importáruk szervezett és
engedélyezett raktározására vállalkozhattunk és szaktevékenységünk fokozatos bővítésével
közvetlenül is részt vettünk vámeljárások kezdeményezésében. Ehhez számos vámhatósági
engedélyre és szakapparátus kiépítésére volt szükség.
2005-ben a Jakab József utcai ingatlanegyüttes értékesítésre került.
Ezt követően, kizárólagos használatba vettünk, egy általunk 1994 -óta már részben használt
13.500 m2 alapterületű telephelyet. Ami ez ideig állami raktártelepként üzemelt, ezért
maximálisan alkalmas tevékenységünk végzéséhez.
A továbbra is egyszemélyi magántulajdonban lévő cégünk az új telephelyen, gyüjtő raktári
és fix raktári üzletágat tart fenn. Szabad kapacitását, kizárólag speciális feladatok ellátására kívánja felhasználni.
Az elmúlt években egyre karakteresebben alakult cégünk nemzetközi szállítmányozási
tevékenysége. Bővülő partnerkörrel vállalkozunk export-import szállítmányozási feladatok
elvégzésére légi, szárazföldi, illetve kombinált fuvarozási ágakban is.
Cégfilozófiánk: a vállalkozás szakszerűsítése és partnereinkkel szembeni feltétel nélküli
tisztesség érvényesítése.
Célunk: jövőbeni terveink között szerepel egy új telephely kialakítása az "északi körgyűrű"
mellett, amit vasúti csatlakozással képzelünk el.
Hisszük, hogy a szakszerű és tisztességes munka kivívja cégünk elismerését.
A céget bemutatta tulajdonosa:
Farkas István
az igazgatóság elnöke
Budapest, 2006. szeptember 29.
|
|
 |